Eredmények, vélemények


2006 2007 2008 2009 2010 2011 2013 2014 2015 2016 2017 pályacsúcsok és finisherek 

2012 évi eredmények - NŐK

2012 évi eredmények - FÉRFIAK



A 2012 évi maratonról írtátok


Pintér Ferenc írta:

[Vár a Hármas hegyi maraton - 2012]
Avagy hogyan ismertem meg, milyen az élet négy órán felül.

Tavaly olvastam erről a maratonról a neten és egyből szívembe zártam.
A helyszín miatt: mert a maraton az elmúlt évek során kerékpárral bejárt és tisztelt budai meredek utcákon zajlik, csak futva.
A feladat miatt: mert 42km-en 1760m szintet ígért.

Egyből le is töltöttem az útvonalat a Garmin kütyümre, mígnem májusban neveztem, utaltam és két részletben még azon a héten befutottam a pályát.

Vasárnap reggel hét órakor volt a rajt, ennek megfelelően négy óra előtt felébresztettem magam egy reggeli erejéig, majd visszaaludtam.
Friss, 15 fokos időben indultunk el a Clark Ádám térről. Mire a Várba vezető szerpentin visszafordult, a Hajduska-Urbán Zsolt kettős már rég kikocogott a látótávolságunkból.
(Ez a hőfok nekem hideg (rövidnadrágban), legalábbis a combomat még másfél óra múlva is lemerevedettnek éreztem)

A maradék csoport elején futottam, összevissza irányba megkerültük a Citadellát (mások is szeretnek nyilakat rajzolni az aszfaltra).
A második Hegyalja úti átkelés piros lámpájánál hárman verődtünk össze (Szász Péter és Jánosi Zoltán).

Az Alkotás úti átkelésnél is vártunk egy hosszabbat, majd innen kezdett kicsit (Farkasrét), majd nagyon (Ágnes út, Széchenyi hegy) emelkedni. A hegymenetben enyhén lemaradtam, mintegy ötven méter előnnyel érkeztek a kollégák a fogas felső végállomásához. Itt frissítő volt (10km).

Na de nemhiába készültem otthon: a kétliteres ivózsákban még jócskán volt nedű, nem álltam meg, továbbhaladtam. Innen ráadásul lejtett, ami nekem különösen fekszik. (gondoltam én)

Három kili lejtő következett. A Széchenyi hegyről a Karthauzi-Diana útvonalon zúdultam le az Orbán térig (Istenhegyi út). A végén négy percen belüli kilométerek, háháhá!
Csak mivel az elmúlt két hónapban, mindenféle bokaproblémák miatt nem futottam lefelé (intenzíven), ez a lejtő kicsinált.
Vádli, comb kampec. El is gondolkoztam, hogy akkor most szúrtam el a kalandot. Szépen nézünk ki, eddig csak 13km, a nagyja még előttem.

A Kissváb-hegy, majd a Diós árok - Normafa emelkedő azért még megyegetett, bár már éreztem, hogy anno a bejáráson is jobb voltam. Vártam, mikor csapnak hátba.
De nem jött senki. Ennyi előnyt össze downhilleztem volna?

Normafánál ismét kihagytam a frissítőt, szintfutás az ösvényen, majd megmásztam a János hegyet. Itt voltunk félúton.

A piroson vezetett az út a Szépjuhásznéhoz, terep, nyami, a lefelék még mentek, de a lankás szakaszok már nem.

A Szépjuhásznénál kulacsot töltöttem. Ugyanis fő a kényelem. Az ivózsákot annyira macerás újratölteni, hogy vittem a kulacsövet is.
Ugyan még a zsákban is volt ital (szénhidrátos porból), de sima vizet kívántam.

A Nagy Hárs-hegyet leküzdve (ez is egy elég brutális, bár rövid mászás volt) megint jött egy jó kis lefelé: a sífutó körút felé egy köves-meredek ösvény, majd egy fékezős-keresztbeágas meredeken valahogy levergődtem a hűvösvölgyi Nagyréthez. Itt már 24 km volt mögöttem.

És akkor jött a vádligörcs, marcangoló, összehúzó, gonosz. Úgy látszik, ez az utolsó lejtős szakasz végleg leamortizált. Belassultam, gyorsan próbáltam folyadékhiányt pótolni, ettem magnéziumot. (utólag megnézve, itt a gps is sztrájkolt, jócskán elmászott egy pár percre). Azt hiszem, innentől szállt el a 4 órán belüli idő.

Pedig csak most kezdődött a Máriaremete hurok, a maga kis 30%-os utcácskáival! Határ utca, Rákóczi, Rodostói, Villám utca.

Ezek már olyan meredekek, hogy az eddig alkalmazott telitalpas módszer helyett igencsak kellett volna a lábujjhegyes futás (de sajnos ezt boka problémák miatt még hanyagolnom kellett), szóval gyűlt-gyűlt a sok mínusz a bejáráshoz képest. Ebben a körben megint töltöttem kulacsot, a kör vége 30 km-nél volt, hiszen innen már csak egy esti futásnyi van hátra.

Ejnye, de a pulzust nem sikerült feltornászni.
A terv 160 átlag lett volna, a 25. km-ig 157 sikerült. Már nem megy úgy, mint a júliusi terepkupás maraton.

A 30. km után úgy érzem, már egyértelműen izomzatilag voltam lekorlátozva. Ez intenzitásra átfordítva leginkább a 140-150 közötti tartományt jelentette, de láttam 136-os (regenerálós?!) pulzusú km-t is.

Energetikailag pedig rendben voltam, ez biztos.

Kész csodának tartottam, hogy nem ért utól senki, a korábbi lejtőkön tényleg ennyi előnyt összeszedtem volna? Vagy más is fárad?

Monoton küzdöttem a métereket, a Rózsadombon, talán a Csatárka út elején igénybe vettem az első szervezett frissítést, kértem egy kisüveg vizet.

Az utolsó mászás a Szépvölgyi-Nyereg utca-Szépvölgyi-Fenyőgyöngye-HHH útvonalon már végképp csigázás volt.
A Fenyőgyöngye feletti rövidítésen és a HHH előtti utolsó földutas meredélyen még bele is sétáltam. Ezen a végső háromszáz méteren sok múlhatott volna.

Eddig nem néztem hátra, hogy ne idegesítsem magam, itt viszont hátratekintettem és egy sétáló sporttársat láttam a távolban.
Gyorsan visszaváltottam futásra, és lőn csoda, harmadik helyemet megtartva befutottam a célba, a HHH bunkereinél.

Megvárt a Hármas :)

Az időm 4:07 lett, kicsit jobb mint a besaccolt 4:13, a győztes kettős 3:28 és 3:33 alatt ért be. Egy kis szakadék van közöttünk :)

Egy perc múlva érkezett be Nagyváthy János negyedikként, érdekes, nem őt vártam. A Széchenyi hegy tetején lehagyott társaim jöttek be az 5.-6. helyre.

A célban gulyás, ásványvíz, szendvicsek vártak.
Az érem szép volt, a technikai futótrikó is tesztett.

A rendezvényt mindenkinek ajánlom, akibe egy kis extrém érzés szorult!

És jövőre: cél a négy óra, lehetőleg tartalmasabb utolsó másfél hónappal és egy olyan bokával, amire nem kell vigyázni.

----

Róka Laci írta:

Harmadszor határoztam el, hogy indulok a Hármasra, de kétszer sérülés, vagy a SPAR közelsége ezt megakadályozta. Most ideális helyen a Sparhoz képest, pont jó a leghosszabb és legnehezebb felkészülő maratonnak... Neveztem időben, sokat gondoltam a maratonra, de EGY lépést nem mentem hegyeset futni... :-((pedig én akartam, és számítottam hogy mikor, de nem jött össze. Ennek ellenére bátran mint a vak ló vártam a maratont... egy héten át nézegettem az útvonalat, /nem használt:-)/ és teveztem az egyéni frissítőt, mert REGGEL HÉTKOR rajtolni sem normális !!! Valamikor reggelizni is kellene. ezért a Széchenyi hegy tetejére küldtem két banánt, nápolyit meg energia italt... REGGELINEK :-)

Reggel 6 kor indulás, még jó hogy Budán, és nem Békéscsabán van a rajt, Karesz kicsit kedvetlen de most én voltam vidám és optiMiska. Viszonylag népes induló csapat, több ismerőssel és Blaskovics Gyuri a főszervező.. rajtszám és regisztráció, egyéni frissítők és csomag leadás, minden egyszerű. Induljunk, Gyuri mond egy pár szót és rajt...

Már az első emelkedőn a zihálástól lecsúszott a pulzusövem a hasamra, de nem igazítottam meg.. "jobb lesz nem tudni" ennek ellenére a hasamon is mért, és csak amikor gépre töltöttem láttam hogy időnként nagyon durva értékek voltak. Bár megfogadtam, hogy minden emelkedő séta, és minden lejtő futás, de az elején azért enyhe emelkedőn még nem akartam lemaradni. Karesszal megbeszéltük, hogy félútig biztos együtt megyünk. Várhegy-Naphegy, a Pászor lépcsőn fel amit ha nem ismerek 35 éve, akkor el vette volna a kedvemet, de utána el az MTI régi épülete mellett, még 1977-ben csak ez volt mikor idejöttem dolgozni. Sánc utca, Busuló Juhász, Citadella... Tavaly előtt nyáron 3-an lefutottunk /bejártunk/ az útvonal első részét a Széchenyi kilátóig, aztán máskor a városmajortól végig /akkor nem tévedtünk el/ Most jó tempóban futunk, bolyban, és már a csörsz utcában azon gondolkodok, hogy mikor fogok fényképezni, ekkora rohanásban :-) Vizes flakon a kezemben, ami a Fogas teteéig ott is lesz.. tele van a kezem és tempósan haladunk. A saját tervemhez képest 5 perc előnyünk volt. Széchenyi hegy - frissítő - reggeli, benyomtam a két banánt meg a nápolyit, ittam rá vizet és az energiaitalt vittem tovább... /megint tele van a kezem/ és indulunk lefelé a városmajor irányába, ismét nagyon jó tempóban 5 p/m figyelni kell mert nagyon lejt.. aztán kis svábhegy ahol a régi kilátópontról már nincs kilátás. és előre a Normafa felé... egy darabig egyhe, de azután A Diós árok emelkedője a fogas mellett... erősss, de ezt is ismerem már... csak az jut eszembe, hogy " a kényelmes felfelé sétáknál és egyébként is fényképezni fogok az útvonalon sokat" ez most elszállt, egy perc Nyugtunk sincs !!! Vagy felfele kell megszakadós tempóban gyalogolni, vagy lefele nagyon figyelve az útra és a tompításra futni. DE hát ezért jöttünk!!! Tetszik a dolog, főleg hogy jól haladunk!

A Normafa úton már megint illik egy kicsit futni, és hirtelen előttünk egy frissítő, amiről nem gondoltunk, hogy AZ AZ mert egy bő kilométerrel hamarabb volt a jelzettnél. Nem baj ittunk és vitamin/fájdalomcsillapítót vettem be "preventíve". Viszont mert nem is kerestük nem szóltak hogy itt van leadva egyéni frissítőnk, Karesznak is és nekem is... Utána a János hegyen elkönyveltük, hogy Ott felejtettük, mert későbbre számítottunk a "NAGY" frissítőt... No problemo.. még ez is belefér... Erzsébet kilátó, 20,5 fotózkodás. Innen egyre jobban különbözött az itiner és a GPS mérés közötti táv... A János hegyről a Szépjuhásznéig... időnként nagyon veszélyes ereszkedés, sokkal lassabban mint bármely sétatempó. ennek a résznek lehetne altenatívája a sárga jelzés lefelé. Tovább a Hárshegy teteje felé szintén "gyalogjárás" de felfelé nem gond. Kilátó, balra le - egy darabig az eddig megszokott ragadós/csúszós/köves ösvény, DE aztán még ez is eldurvult, a pókjárásban való ereszkedésig... nagyon lelassultunk és Karesznak várnia kellett rám... Ha itt elesek, vagy rosszul lépek feladhaton és még akkor is hogy jutok haza???? Egy sérülés nagyon NEM hiányzik!!! ennek kiváltására is kellene egy jelzett járható turista út, nem baj ha hosszabb, a távot több helyen is könnyen lehetne alakítani ha rövidebbre vagy hosszabbra kéne szabni. Ide tartozik, itt írom le: Nagyon tetszik a Várahármas útvonala és hogy egy "hegyimaraton" NEM szükségszrűen durva terepen fut... csak ez a két kis rövid szakasz, amiket ha el lehetne "kerülni" akkor az ilyennek mint én egy szava sem lehetne :-)))...

Na a nagyréten mondtam Karesznak, hogy több ilyen nem lesz. Különösebben nem voltunk fáradtak törődöttek, de az utóbbi 4 km csigatempóban telt, most a tervhez képest késtünk már 10 percet. frissítő jó helyen és jó dolgokkal... energiaszelet, banán, iso pogi stb... Ide is küldtem energia italt de csak visszafelé, /öt kili múlva/ akarom meginni... fordulunk és megyünk hidegkút baromi hegyvölgyes utcáiba... ez nekem tetszik különben csak azt nem tudom, hogy az itt élők ez hogy bírják :-) ITT történt, hogy a legdurvább emelkedőn lassan haladva is úgy lihegtem mintha sprinteltem volna... montam is Karesznak, "lehet hogy én belesétálok egy kicsit" há-há :-) Visszaérve a frissítőkocsihoz nem találtam a kolbászkarikákat amiket itt akartam megosztani Karesszal, csak az energia ital vót meg...Szegény lányok még a szemetest is átnézték... nagyon rendesek voltak ettünk helyette minden amit találtunk... Közben rájöttem arra, hogy az ilyen álló frissítések is nagyon viszik az időt, 4-6 perc ha az ember eszik is. Nem számoltam külön a frissítőkre időt a tervben 15 perc volt a késés 5ó20perces tervhez képest... bár már alapjaiban rengett a táv, a tempó és az elvárás a jövőre nézve... tehát terv elfelejtve, mivel jól vagyunk toljuk ahogy tudjuk :-) Jött a kedvenc részem, a nagyon meredek keskeny lépcső /ezt nem kell elkerülni/ fantasztikus! és ide valószínűleg postás is jár :-) Hűvösvölgy után áttereltek jó helyen lévő irányítók a túloldalra... és jött egy kellemes jóól futható.... /jééé futunk?/ rész 6-7 kiln át... Először turista út majd ismét közút/járda. Ördög árok és el a látóhegy mellett. először bizonytalanodtunk el e kerszeteződésben útépítés, DE a túloldalról Marko /Markovics/ integetett alkalmi frissítő pont lett, mert, / MICSODA SZUPER ODAFIGYELÉS a segítők részéről!!!/ a Normafánál felejtett egyéni frissítőnket idehozták és NAGY meglepetésemre itt volt a paprikás kolbász darabka is /kb.34 kili?/ amikor kicsomagoltam, Márk majnem hanyatt esett a röhögéstől " ez ám az energia szelet" mondta és én nagyon örültem neki. Nagyon köszönjük a figyelmet és a kolbász annyira feldobott, hogy minden rossz felülíródott...

Mondtam korábban is Karesznak, hogy húzzon má' el mert jobb kondiban van, de következő "rendes" frissítő után /Folyondár u./ lassan el is ment ... valamit talán visszahoz az ídőn, akkor úgy láttam hogy hozzá képest 10 perc múlva én is beérek mosolyogva. Mentem is békésen kicsit futva és azért a nagyobb emelkedőkön "járás" ment is 3 kilométeren át és tudtam hogy nem vagyok messze... még három és ott is vagyok... Holis???? Hol vagyok most??? mire emlékszem, mi van felírva???? kék jelzésen... mindez akkor foglalkoztatott, amikor a Szépvülgyi út azon részén haladtam ahol csak erdő van kétoldalt, és jelzést se láttam az elejétől fogva a menetirány szerinti bal oldalon, ahol szabályosan szembe mentem a meneritánnyal... viszont több bejárat volt az erdőbe, és dolgozott bennem, hogy "balra a kékjelzésen" Sajnos a FENYŐGYÖNGYE min fontos érintőpont kimaradt az agyamból és pont az előtt hogy jó útra térhettem volna balra, én jobbra találtam egy kék jelzést aminek meg is örültem. /az a kék ez most már tudom csak ellenkezőleg/ futottam a jelzés mentén, de narancssárga jelet sem láttam sehol. Jött egy kerékpáros és megkéreztem hogy jó úton megyek-e a "tornyokhoz" ??? meglepődött és azt mondta, hogy az a másik hegyen van, és hogy menjek vissza és "ott" majd fel... teljesen megzavarodtam, de jó idő volt, most már az idegtől fáradt sem voltam, igy elszaladgáltam néhány zsákutcán aminek a végein a hegyre vezető ösvényt sejtettem... még rendőr sem tudott segíteni amikor a Hárnashatárhegyi utat kerestem.. persze a hegy másik oldalán voltam... Bár két GPS is volt nálam /Garmin és telefon/ de a kijelzőn nemigen látszik semmi ... láttam a célt és azt hogy hol vagyok, közte zöld terület... ha kicsinyítettem a képet, hogy nagyobb rálátásom legyen, akkor összemosódzaj az utak és nem láttam semmit, a Garminomon is látszott a cél és a halyzetem, de közte semmi..

Akkor már csak az marad, hogy minden utcán be a helyes irány felé... na egyszer végre, 20 perc után valami zöld jel és kék körút jó irányba... előre a turistaúton és lassan átkecmeregtem a Hármashatárhegyi útra... hja! innen má' könnyű :-)) a célban már bontották a kaput és örültek az utolsó befutónak... én is örültem csak magamra voltam mérges és a helyzetet furcsálltam. Még nem voltam utolsó versenyen, még nem tévedtem el versenyen, de végre beértem legalább 4 kilit túlfutva... végül is ez vígasztalt meg, hogy legalább én futottam a legtöbbet... kis pihi eredményhirdetésnél is engem szólított először Gyuri, és megkaptam a hőn áhított egyedi trikót... Már büszke is voltam magamra és azóta is... Karesz 5:26 na 36 ra én is beértem volna :-) /HA A VOLNA OTT NEM LETT VOLNA!!

"akinek nincs a fejében, legyen a lábában" / mondta minig nagyanyám/ nekem most a lábamban legább volt :-)))) kb.:1700 méter szintemelkedés és 44,2 km !!! MINDEN SZEMPONTBÓL FELEJTHETELEN MARATON VOLT Ha tudok jövök jövőre is ... Köszönet a rendezőknek és segítőknek...

----

Bánhegyi Albert írta:

Szombat este mondtam a barátnőmnek, hogy másnap indulok a maratonon. Ő közölte velem, hogy ezt nem lehet csak így rákészülés nélkül. "Még csak egy normális futócipőm sincs, és egyébként is..." Szóval nem indulok.

Hajnalban mégsem nyugodhattam. Igaz, hogy rákenhetem a barátnőmre, hogy miatta nem indulok, de lényegében akkor is megfutamodtam, és még papucs is vagyok. Egészen 6:20-ig forgolódtam. Ha most nem indulok el, akkor már nem érek oda 7 órára. Így sem biztos.

Ok. Megszületett az elhatározás, gyors öltözködés, egy puszi a barátnőm arcára, karóra otthon felejt, a telefonom pedig le van merülve, szóval az is otthon marad. 7:00-kor a Clark Ádám téren vagyok. A tér tök üres. Ezek már elrajtoltak. Hála Istennek. Megyek haza, én minden tőlem telhetőt megtettem. De várjunk csak. A rakpart melletti parkolóban kisebb tömeget veszek észre. Nem sikerült lekésnem. 2 perccel 7 után már rajtszámom is van, innen már nincs vissza út.

Elkészül a csapatfotó, és már futunk is fel a várba. 3. vagyok. Nyilván mindenki tartalékolja az erejét. Nekem is ezt kellene csinálnom, de hát ennél lassabban nem tudok futni. Másrészt megy ez, mint a karikacsapás, lehet, még a végén megnyerem? A Citadelláig jó vagyok. Lefelé viszont nagyon szúr a hasam. Próbálok rendesen levegőt venni, de mit sem segít. A Hegyalja úttól ismét emelkedő. A has szúrás elmúlt. Normafáig eseménytelenül zajlik minden, az egyedüli problémám, hogy nagyon éhes vagyok. Találok egy bódét, ahol rétest lehet venni, de csak tízezresem van, nem tudnak visszaadni, nincs rétes. Szerencsére egyből mellette a frissítő pont, ahol kapok italt, és egy falat valamilyen csokit is. Az egész tálcával meg tudtam volna enni, de az egy falat is jól esett, na meg a buzdító szavak: Nagyon kemény vagy. Bizony hogy kemény vagyok. Most meglátja az egész világ.

A frissítő pontokon próbáltam megtudni, mikor hány kilométernél tartok. A válaszok a következő sorrendben: 8, 10, 8, 25, 37(?), 30... Aki a 37-et mondta, annak nagyon köszönöm, soha ilyen lelkesítő beszédet még nem hallottam. Később rájöttem, hogy a rajtszám hátoldalán fel vannak tüntetve a kilométerek. Viszont még mindig nagyon éhes voltam. Találtam egy Tescot, ahova be is szaladtam egy tábla csokiért. A pénztárnál előre kéredzkedtem, mondván, hogy éppen egy maratonon vagyok, és ha még egy percig helyben kell állnom, menten rosszul leszek. Ahogy kijöttem a boltból, a rosszullét elmúlt, sőt az éhség is. Persze ekkor már rég nem voltam a 3., és már olyan kemény sem voltam. Az utolsó 10 kilométeren azt hiszem többet gyalogoltam, mint futottam. Lefelé a térdem fájt, felfelé pedig nem volt erőm. Így legalább volt alkalmam a lomtalanításra kidobott cuccok közt is szétnézni, de nem találtam semmi hasznosat. Az utolsó métereket a felvétel kedvéért futva tettem meg. Lássa a világ, hogy kemény vagyok. Persze a kamera lemerült, úgyhogy mindhiába. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy élveztem, de kalandnak és kihívásnak mindenképpen kiváló volt. A szervezőknek nagyon köszönöm a buzdítást, és a frissítőket. Nem zárom ki, hogy jövőre is ott leszek.
És már rendesen tudok járni.